Már nem azokat az időket éljük, amikor az édesapákat a gyerekek leginkább a munkába elindulva, és a munkából hazatérve látják. Az apák ugyanis egyre aktívabban vesznek részt a családi életben és a gyermeknevelésben. Az apa megközelíthetőbbé, elérhetőbbé és közelibbé vált. Közelsége felerősíti a gyerekekre gyakorolt hatását, ami nem csekély, és aminek jelentőségét oly sokáig alábecsülték. Adjunk hát teret, hogy a figyelem fénysugara az apai elv és minőség fontosságára vetüljön. 
Az anya az első, hisz az ő testéből születünk, az ő melle táplál, vagy tőle kaptuk a cumisüveget, ő biztosította az első világot, amelyben éltünk. Az anya után természetes, hogy jön az apa. Akár negatív, akár pozitív az alakja, jelenléte vagy hiánya erőteljesen befolyásolja az otthoni dinamikát, és óriási hatással van a gyermek fejlődésére. Tekintsünk erre a témára a transzperszonális pszichológia szemüvegén keresztül, mely interdiszciplináris, holisztikus vagy integratív módon tekint az emberre, hiszen a pszichológia különböző megközelítési módjait ötvözi a kelet és nyugat filozófiai, valamint vallási tanaival.

Az apai elv

Míg a női elv, így különösen az anyai, elsősorban a kapcsolatról szól, a férfi elv így különösen az apai, az identitásunkkal kapcsolatos. A női elv, az ösztönök és az érzelmek szintjén befolyásolja a gyermeket, a férfi elv a tevékenységgel áll kapcsolatban. Az anya tartása megadja, hogy a testben vagyunk, az apa pedig megmutatja, hogy hogyan cselekedjünk a testből kifelé haladva. Az apai elv a cselekvéssel, a megvalósítással kapcsolatos, a haladásról, a növekedésről szól, utazása valamilyen cél felé halad. A cselekvés, a teljesítmény, a felelősség és a hivatás témakörei tartoznak hozzá.
Mentális szinten az apa segít megszilárdítani az énidentitásunkat és a személyes autoritásunkat, miközben azt mondja – vagy éppen nem mondja – „Az légy, aki vagy!”. Az apa befolyásolja a nemi hovatartozásunkat, szexuális identitásunkat. Bár az érzelmi szint főképp a nőiséghez kapcsolódik, mégis az apa van hatással a nemi identitásunk azon részére, hogy mely elvárásokat, szerepköröket kapcsolunk a saját nemünkhöz (nemiszerep-identitás). Igaz, hogy az anya mondhatja a lányának, hogy „Igen, nő vagy!”, de csak az apa tudja ezt jóváhagyni és hitelesíteni. 
A jóléti államok sok atyai funkciót átvettek, és igen nagy mértékben gondoskodtak a gyermekekről. Hagyományosan az atyai elv hatáskörébe tartozó területeken (törvény, egyház, kormány, politika, hadsereg) leértékelődött magának a szervezésnek a fogalma, és nagy mértékben legyöngült, sőt el is tűnt a tekintély. A pozitív apa hiánya szorosan összefügg a huliganizmus, és a bűnözés terjedésével, mivel aláássa a személyes felelősséget és kezdeményezéseket. Ha túlságosan megkönnyítik az emberek dolgát, pl. a gazdasági bőség által, akkor gyakorlatilag elpusztul az atyai elv. A kényeztetés, ha eluralkodik, az károsítja a férfielvet. 

A személyes apa

Az első három évben a gyermek az anyja kiterjedésének éli meg az apját. Az apát az anya közvetíti számára, és míg az anya képviseli az anyaméhet, a paradicsomot, az apa az Istent. Az Isten pedig az a hang, ami azt mondja „Ne tedd – és ha mégis megteszed, akkor ki innen!”. Az érettség érdekében a gyermeknek mégis muszáj engedetlennek lennie a „NE” tiltásokat felállító Istennel szemben. Csak akkor találkozhat azzal az Istennel, aki azt mondja „Tedd!”, vagyis megenged neki valamit. A gyermeknek nem elsősorban azt kell megtanulnia, hogy engedelmeskedjen, hanem hogy ne legyen bűntudata, ha nem engedelmeskedik; hogy útnak eredjen, és rátaláljon saját isteneire. 
Három-, és ötéves kor között a gyermek elkezdi megkülönböztetni az apját és az anyját, s az apa egyre fontosabbá kezd válni a számára. Az apa magával ragadó. Már csak azért is, mert különleges kapcsolatban van a szeretett és vágyott anyával. Az apa másfajta törvényt hordoz, másfajta tekintély, aki segít a gyermeknek eloldani az azonosulását az anyjától. Kezdeményezőként segíti a külvilágba való átmenetet, tágítja a gyermek kapcsolatát a világgal. 
A fiúnak az apjával kell azonosulnia; az apjára kell vetítenie a hős alakját, így kell megszilárdítania a férfiidentitását és megtörnie az anyja kizárólagos hatalmát. Ha az anyja hatalma marad, akkor soha nem lesz egyértelműen biztos a férfiasságában.
A lánynak együtt kell növekednie az anyjával, de nem szabad azonosnak lennie vele. A lány kokettálni kezd az apjával; az apja a szerelmi tárgy számára, az anya a szeretet forrása. Szüksége van az apja visszajelzéseire, figyelmére és másságának ellenpontozó hatására, amely lehetővé teszi számára, hogy kialakuljon saját, az anyjáétól különböző nőiessége.

Az elég jó apa

Ahogyan nem kívánatos a tökéletes anya, úgy a tökéletes apa sem az. Az elég jó apa először egyfajta utánpótlást biztosít, alkalmanként helyettesítve az anyát. Ám ahogy telnek-múlnak a hónapok, az apa elkezdi visszakövetelni az anyát. Visszaköveteli a kisbabától és azzal segíti a gyermeke távolodását az anyától, hogy magának kéri vissza. 
A vele való kapcsolat nem olyan bensőséges, mint az anyával; érdesebb, energikusabb és több ingert biztosít. Az apa ekképpen hídként szolgál a külvilág és az anya között, segít kialakítani a gyermeknek a felfedezéshez szükséges bizalmat. 
Az idő múlásával az elég jó apa azt mutatja meg gyermekei számára, hogy kezdeményezhetnek, és kreatív módon nézhetnek szembe a problémákkal. Feltárja számukra, hogy hogyan gondolkodhatnak a saját fejükkel. Saját példájával mutatja meg, hogy hogyan kell dolgozni vagy hivatást gyakorolni. Segít nekik a saját lábukra állni, megerősíti azt a képeségüket, hogy igent és nemet tudjanak mondani, tartani tudják a határaikat, igényt tartsanak a saját helyükre a világban.
Késő kamaszkortól a húszas évekig, az ego kialakulásának idején az apa a fiatal férfinak és nőnek egyaránt támaszt biztosít, elérhető a számára, de nem tolakszik előtérbe. Elveivel és saját példájával segít nekik tudatosan felvállalni a saját elképzeléseiket és gondolataikat, segít felfedezni életcéljukat, meghatározni, kik ők, és hogyan illeszkednek be a társadalomba. Segít, hogy mindketten önmagukká válhassanak.

A tekintélyelvű apa

Meglehetősen nagy hatásuk van azoknak az apáknak, akik nem tudnak elég jó apává válni. A tekintélyelvű apa összességében gyenge ember, különösen az érzelmek szintjén; ezért is kell a tekintélyt hangsúlyoznia. Mind a fiában, mind pedig a lányában gátolja a változást, az énfejlődést, és az átalakulást, és hatására az önkontroll helyébe a félelem általi irányítottság áll. 
Ennek más hatása lesz a fiúra, mint a lányra. A fiú megreked a múltban, egyre merevebb emberré válik, akit a hagyományok, a biztonság, és a külső nyomás határoznak meg. Ha megadó természetű, akkor letehet a saját identitásának felfedezéséről. Mindig a saját természetéből adódó, veleszületett lehetőségek és az apja által ráerőltetett elvárások között fog vergődni. Szétfeszíti a dilemma: fájdalmas dolog nem engedelmeskedni az apjának, ha viszont mégis engedelmeskedik, akkor ott az eltemetett fájdalom, hogy nem azt teszi, amit akar. Másrészt lázadhat is a fiú, talán azért, hogy ő más legyen. Akár meg is törhet a külső nyomás alatt. Megtörténhet ez a nemiség szintjén; eltorzulhat a férfiassága, így az életről szövögetett fantáziája jobbnak bizonyul számára a valóságnál, az önkielégítés az igazi nemi életnél.
A tekintélyelvű apa leánya az apja képét vetíti azokra a férfiakra, akikkel kapcsolatba kerül. Olyan férfit választ, aki hasonlít az apjára, azután vég nélkül a kapcsolaton dolgozik, igyekszik helyrehozni. Az is lehetséges, hogy az apja ellentétét választja, és igyekszik belőle olyan embert csinálni, amilyen az apja volt: például mindent elkövet, hogy kihozza társából az erőszakot. Gyakori, hogy a nemiséghez frigiditással viszonyul; megeshet, hogy nem is a szexet keresi, hanem gurut, egy kedves szent atyát, aki nem olyan, mint a saját apja.

A távol lévő apa

Az apa úgy is kevesebb tud lenni az elég jó apánál, ha keveset van jelen a gyermekei életében. Előfordul, hogy testileg nincs jelen; de az is lehet, hogy gyenge, s ezért testileg ugyan jelen van, de semmire sem alkalmas. Gyakorlatilag nem létezik a gyerekei számára az az apa sem, aki maga is úgy viselkedik, mintha fiú lenne, a gyermekei testvére, és igyekszik a „fiai” cimborái lenni. 
Akár a gyengesége, akár a tényleges távolléte miatt hiányzik az apa gyerekre gyakorolt hatása, az eredmény az lesz, hogy felemelkedik és előtérbe lép a női elv, ennélfogva leértékelődik a férfiasság. Ennek aztán elkerülhetetlen következménye, hogy a szükségletek a társadalomra vetülnek ki, így a hiányzó apák gyermekei vagy folyton gondoskodást várnak a társadalomtól vagy örökösen lázadnak ellene. 
Ha valakinek hiányzott az apja, akkor ennek szorongás, a kudarctól való félelem vagy a munkavégzéshez szükséges energia hiánya lesz a következménye. Az ilyen gyermek hajlamos az erőtlenségre, túlságosan uralkodik felette a nőiség. A hiányzó apák fiai félhetnek az elköteleződéstől. Felnőttként nem mernek megállni, a munka a szenvedélyük, és hajlamosak a szívrohamra. Hajlamosak lehetnek a homoszexualitásra is, ami viszont nem a saját természetükből fakad, hanem az anyjuk erős hatásából, mivel hiányzott az apa, aki ezt ellensúlyozta volna. Küzdhetnek impotenciával is. 

Az elhunyt vagy eltűnt apa

Ha a gyermek nem emlékszik az apjára, vagy egyáltalán nem is ismerte, akkor nagyon hajlamos lehet idealizálni őt, és összegyúrni őt filmekből, könyvekből és a képzeletből származó részletekből. Ilyenkor túlságosan színes a kép, de a gyermeknek az apja hiányától szenvedve is szüksége van egy példaképre. A fiú mindenhol elveszett hősalakokat keresgél, a lány olyan nővé serdülhet, aki hősszerelmest keres, vitéz lovagot. 
Ha az apa a csemete gyermek-, vagy kamaszkorában hal meg, akkor befejezetlen ügyek maradnak utána. Az anyakép örök, az elválasztja egymástól a múltat, a jelent és a jövőt. Ha viszont meghal az apa, akkor az veszélybe sodorja a jelent, és tabuvá teszi mind a múltat, mind a jövőt. Megáll az idő. A gyermek ilyenkor lebénul: „Nem tudok továbblépni. Apám jóváhagyása kell, hogy haladjak.” Megáll minden növekedés és fejlődés.
Vannak azonban olyan emberek is, akiknél az apa halála már önmagában is feltűnően nagy felszabadító hatással bír, s azt jelzi a fiúnak, hogy életében először önmagává válhat, a lány számára pedig azt, hogy immár azt a férfit láthatja maga előtt, aki ott áll. Mert azt érzik: „Van jövőm, mert rendben van a jelen, és már a múlt is rendben van.”. 
Az apa tehát, akár pozitív vagy negatív minőségű jelenlétével, akár hiányával, de rendkívüli hatást gyakorol a gyermek pszichés dinamikájára és az otthoni környezetre. Ő a külvilágba vezető híd, és az általa nyújtott ellenpont segít a fiúnak és a kislánynak, hogy el tudjon szakadni az anya primátusától.

Forrás:

• Barbara Somers, Ian Gordon-Brown (2002) A gyógyító utazás, Transzperszonális pszichoterápia