A szóbeli erőszak, mely érzelmi bántalmazásnak minősül, támadó vagy sértő szavakat takar, melyek valótlant állítanak az emberről, és amelyek hatására az illető elhiszi a valótlant. Többnyire tisztában vagyunk vele, hogy a szidalmazás szóbeli erőszak, de az csak annak a legnyilvánvalóbb formája, egyéb módozatai viszont kevésbé egyértelműek. Egy felnőtt párkapcsolatban a felismerés több okból is nehéz lehet.  Íme néhány ok:

• A szóbeli erőszak többnyire titokban történik, általában csak a bántalmazó és áldozata hallja
• Idővel egyre intenzívebbé válik, így az áldozat megszokja és alkalmazkodik
• Sok formát és álarcot ölt

Következetesen elveszi az áldozattól azt a lehetőséget, hogy áldozatként definiálja önmagát
A szóbeli erőszak jellemzői:

• Bántó
• Az áldozat képességeit és természetét támadja
• Lehet nyílt (dühkitörés és szidalmazás) vagy rejtett (rafinált, agymosás jellegű)
• A szóbeli bántalmazó az áldozat lekicsinylését olykor rendkívül őszinte és aggodalmaskodó hangnemben adja elő, azaz kettős üzenetet hordoz
• Manipulálja és ellenőrzés alatt tartja az áldozatot
• Alattomos: az áldozat fokozatosan elveszíti az önbecsülését, önbizalmát, emellett próbálja megváltoztatni a viselkedését, hogy nehogy felidegesítse a bántalmazót, miközben finom agymosáson megy keresztül
• Kiszámíthatatlan
• Nincs konkrét konfliktus, csak a bántalmazás
• Eszkalálódik, mind intenzitásában, mind gyakoriságában

A szóbeli erőszak kategóriái:

• Titkolózás: egy párkapcsolatban nem érhető el intimitás, ha az egyik fél nem hajlandó beszélni magáról
• Ellenkezés: a bántalmazó ellenfelének tekinti partnerét, és ha a partnere másképp látja a dolgokat, úgy érzi, elvesztette felette az uralmat, tehát vitába száll a gondolataival
• Leszólás: a bántalmazó tagadja és eltorzítja az áldozat észleléseit a bántalmazásról, pl. Túl érzékeny vagy. Nem érted a viccet. Túl komolyan veszed a dolgokat
• Viccnek álcázott szóbeli erőszak
• A beszélgetés akadályozása és mellébeszélés
• Vádaskodás és hibáztatás
• Ítélkezés és kritizálás
• Bagatellizálás
• Aláásás: pl. Ki kérdezett? Te ezt úgysem értenéd
• Fenyegetés
• Becsmérlés
• Elfelejtés és tagadás: a bántalmazó kijelenti, hogy ami megtörtént az nem is történt meg, ő nem emlékszik rá
• Parancsolgatás
• Bántalmazó dühkitörés

A bántalmazó és az áldozat világképe:
Két fajta hatalom létezik: a mások feletti hatalom, és az egyén hatalma önmaga felett.  A mások  feletti hatalom uralkodásra tör, míg az egyén hatalma önmaga felett a kölcsönösségben és az együttműködésben teljesedik ki.  Ez a szóbelileg bántalmazó párkapcsolatokban úgy jelenik meg, hogy a bántalmazó és az áldozat láthatóan két különálló világképet vall. Egyikük a másik felett akar uralkodni, a másik csak saját maga ura akar lenni. A bántalmazó uralomra, míg az áldozat kölcsönösségre és együttműködésre törekszik.
A kölcsönösségen alapuló kapcsolatokhoz nemcsak erős önbizalomra, hanem az élet folyamába vetett mély bizalomra is szükség van. Minél erősebbé válik önbizalmunk, annál  inkább belátjuk, hogy senkitől sem kell elfogadnunk vagy eltűrnünk, hogy lebecsüljön, hiszen az önmagunk lebecsülése lenne.  Egy kölcsönösségen alapuló kapcsolatba mindkét fél egész és önálló emberként lép be, mivel mindkét fél tisztában van önmagával, egyiknek sem kell a hatalmát ráerőltetnie a másikra.
A bántalmazott lelkivilága:
Ha a bántalmazott partner uralkodó beállítottságú közegben nőtt fel, és ilyen előtörténettel rendelkezik, rendkívül nehezen tudja majd megkülönböztetni e két szemléletet. Bármennyire is a kölcsönösséget keresi, még nincs meg hozzá a szükséges önértékelése, illetve kevésbé ismeri fel, hiszen abban szocializálódott, így számára az a magatartás valahol, valamilyen formában természetes. Ha a szavak vagy az attitűd gyengíti, sérti vagy lebecsüli a másikat, erőszakról van szó, azonban rendkívüli önbecsülés szükséges annak felismeréséhez, hogy valaki lebecsül bennünket.
Az áldozat általában tisztában van az érzéseivel, de saját benyomása helyett inkább hisz abban, amit a párja állít róla és a kapcsolatról. A szóbeli bántalmazott általában önmagáért felelősséget vállalni képes ember, fejlődésre, tanulásra és növekedésre törekszik.  Felelősséget érez a párkapcsolata minőségéért is, ezért magában keresi a hibát, a megoldást, és még társa viselkedéséért is maga vállalja a felelősséget. A bántalmazott zavarodottságot és frusztrációt él meg, mert hiába próbál kommunikálni, változtatni, alkalmazkodni az nem vezet változáshoz, de a felelősség terhét mégis magán hordozza. A bántalmazott reménykedik, hogy kapcsolata majd jobbra fordul, ezért szinte bármit képes megtenni. A szóbeli erőszak áldozata gyakran érez szomorúságot és félelmet, valamint gyakran megdöbben párja reakcióitól.
A bántalmazó lelkivilága:
Akárcsak áldozata a szóbeli bántalmazó is uralkodóelv viszonyok között nőtt fel, de soha nem jutott el a kölcsönösségen alapuló kapcsolatok világába, hiszen ehhez az kellett volna, hogy felismerje és feldolgozza gyermekkora azon eseményeit, amelyek annyira elbizonytalanították, hogy ennyire  igényli a mások feletti hatalom gyakorlását. Nem önmaga ura, így az ebből fakadó biztonságot, és önelfogadást sem ismeri, és az ebből fakadó bizonytalanságát és tehetetlenségét próbálja kompenzálni a partnere fölötti uralkodás révén. Nem hajlandó azonban elismerni, hogy manipulál és uralkodik, mert akkor azonnal szembesülnie kellene érzéseivel.
A bántalmazó elutasítja partnere melegségét és nyitottságát, mert az ő világképében ezek a tulajdonságok sérülékenységet jelentenek, ami egyenlő a halállal. Emellett természetesen a bántalmazó szavakkal biztosíthatja az áldozatot szeretetéről, azonban annak, aki uralkodni akar a másikon, a szeretet, a szerelem merőben mást jelent, mint annak, aki egyenlőségre vágyik.
Nem felejthetjük el, hogy minden ember, így minden bántalmazó is más. Vannak, akik szélsőségesen hatalmaskodóak és követelőzőek, mások visszahúzódóak és csak alkalmanként követelőződnek, ám erősen manipulálóak. Megint mások állandóan dühösek, vagy maguknak valóak. Van néhány közös vonásuk viszont: ingerlékenyek, kitöréseikért hajlamosak a társukat okolni, kiszámíthatatlanok, nem mutatnak melegséget, empátiát, kontrollálóak, féltékenyek, kritikusok, bírálatokra azonnali visszavágással reagálnak, manipulálóak és ellenségesek.
A szóbeli bántalmazás felismerése és a változás kezdeményezése:
Amikor az áldozat felismeri, hogy társa nem ugyanolyan elvek szerint szemléli a világot, és hogy azért bánik vele így, mert uralkodni akar felette, mély megdöbbenést és fájdalmat él át, ám ez elkerülhetetlen. Ezért az áldozatnak gyakran külső segítségre van szüksége, hogy nehéz érzéseit feldolgozza és legyen ereje megtenni a soron következő lépéseket.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szóbeli bántalmazóval nem lehet megértetni azt, hogy viselkedése mögött az húzódik meg, hogy gyengének érzi magát. Sőt: az efféle próbálkozások csak további erőszak céltáblájává tehetik az áldozatot, mert a bántalmazó védekezésnek értelmezi a lépést, amire az ő világában csak erőteljesebb támadás lehet a válasz.
Amit tehet az áldozat az az, hogy megvédi magát és felméri, hogy a társa hajlandó és képes-e a változásra, valamint, hogy van-e lehetőség a kapcsolatban valódi intimitás megélésére. Ha a kapcsolat nem túl régi, dönthet úgy az áldozat, hogy azonnal felszámolja, ha azonban régi, több közös alapon nyugszik (vagyontárgyak, gyermekek stb.), vagy még az áldozat határozatlan, nincs önbizalma, időre lehet szüksége annak eldöntésére, mit hajlandó eltűrni a társától, és mit nem.
A határok kijelölése és a változás kezdeményezése nagy és nehéz kihívás, ne szégyelljen az áldozat segítséget kérni ehhez! Amennyiben a bántalmazó megrögzött, a határok kijelölésére és a változások követelésére valószínűleg növelni fogja a bántalmazás intenzitását, hogy ezzel fokozza a másik felett gyakorolt kontrollt. A határok kijelölése ebben az esetben azt jelenti, hogy az áldozat eldönti, hogy a jövőben mit fogad el társától és mit nem, erről a döntéséről tájékoztatja őt, majd következetesen visszajelez minden egyes bántalmazó epizód esetén és megvédi magát.
Lehetséges válaszok a szóbeli erőszakra:

• Válaszok a titkolózásra: amikor a másik elzárkózik, nem beszél magáról és belső világáról, nem kell kitölteni a csendet, egyszerűen és tárgyilagosan közölje vele az áldozat: „Meglehetősen unatkozom a társaságodban.”. Majd távozzon, és annyi ideig maradjon távol, ameddig csak jólesik
• 
  
  1. Válaszok az ellenkezésre, a leszólásra, a vádaskodásra, a hibáztatásra, a bagatellizálásra, az aláásásra, a fenyegetésre, a becsmérlésre és az ítélkezésre, kritizálásra: „Hagyd ezt abba!” „Fejezd be!” „Ne beszélj így velem!” „Elég volt! Nem akarok több ilyen beszédet hallani!” „Állítsd le magad!” „Ne felejtsd el, hogy kivel beszélsz!” „Ezt nem fogadom el!” „Hallod, amiket beszélsz?”
  2. Válaszok a viccnek álcázott bántalmazásra: „Kíváncsi vagyok, hogy amikor így beszélsz velem vajon fontosabbnak érzed-e magad? Jó lenne, ha elgondolkoznál ezen!” Majd egyszerűen szakítsa meg a beszélgetést és hagyja el a helyszínt. Ha erre nincs mód, akkor ne menjen bele semmilyen vitába: „Erről nem akarok többet beszélni.”
  3. Válaszok a fenyegetésre: „Ne fenyegess!” „Ne zaklass ilyen fenyegetőzésekkel!”
  4. Válaszok a parancsolgatásra: „Mégis kinek parancsolgatsz?” „Kérj meg szépen!”
  5. Válaszok az elfelejtésre és tagadásra: „Nem hiszem el, hogy nem emlékszel! Nem akarom, hogy ez még egyszer előforduljon.”
  6. Válaszok a bántalmazó dühkitörésre: általános szabály, hogy tartsa az áldozat távol magától a dühkitörésben tobzódó bántalmazót, azonban egy-két válasszal megpróbálkozhat: „Nem beszélhetsz velem így!” „Állj! Vegyél egy mély lélegzetet és beszélj velem rendesen!”